A Valkon Kft. már régóta figyeli az automata kormányzási rendszereket, a Valtra kínálatában is van gyári szerelésű, viszont kifejezetten olyan megoldást kerestek, amivel a magyar gazdáknak egy olcsóbb, könnyebben elérhető kormányzási rendszert tudnának kínálni. Így találtak rá az FJ Dynamics termékére. Rendeltek belőle, kipróbálták és jónak tűnt, ezért idén tavasszal belefogtak a forgalmazásába – árulta el portálunknak a Valkon Kft. erőgép-kereskedelmi vezetője.

Jócsák Attila azt is elmondta, a neves gyártók specializálódott automata kormányzási rendszerei már régóta jelen vannak a piacon, de épp emiatt a specifikáció miatt elég drágák. Ugyanis egy adott traktorra kell legyártani az eszközöket, de az FJ Dynamics terméke esetében nincs erről szó. A kínai gyártó minél nagyobb darabszámban akar gyártani, ezért univerzálissá tették a megoldást és a tömeggyártásnak köszönhetően az ára igen kedvező. Van még pár gyártó, aki hasonló rendszereket kínál, de a Valkon Kft. az FJ Dynamics megoldásánál látja, hogy meg fogja állni a helyét a piacon.

FJDYNAMICS_elektromos_kormany

FJ Dynamics könnyen beszerelhető elektromos kormánya 

Egy nagyon egyszerű rendszerről van szó, bármelyik traktorgyártó bármelyik erőgépébe beszerelhető – mondta Jócsák Attila. Az elgondolás az, hogy a gazdáknak kiküldik a komplett készletet és azt ők saját maguk fel is tudják szerelni a traktorra, ezzel megspórolva a beszerelési költségeket. Ehhez videóanyagok és magyar nyelvű beszerelési és telepítési útmutató áll a rendelkezésükre. A szoftver is lefordításra került, így már az első készletek is magyar nyelvű menüvel lesznek átadva a tulajdonosoknak.

FJdynamics_monitor

Magyar nyelvű beszerelési és telepítési útmutató áll rendelkezésre  már fogékonyak arra, hogy kiegészítő alkatrészeket, készleteket vásároljanak a gépeikhez és saját maguk szereljék be azokat. Innen jött az ötlet, hogy a Valkon Kft. is belevág egy ilyen olcsó, könnyen beszerelhető rendszer értékesítésébe. A beszerelés és a kalibrálás körülbelül 1 napot vesz igénybe, de ha szükséges, a cég ebben is segít. Jócsák Attila azonban elmondta, hogy nem kell senkinek megijedni, minden faluban van legalább egy olyan ügyes szerelő, aki fel tudja telepíteni a rendszert.

FJdynamics_Giroszkopos_vezerlU_egyseg_IMU

FJ Dynamics giroszkópos vezérlő egység 

Öt egységből áll a készlet, ezeket kell beszerelni, és összekötni a dobozban található kábelekkel:

  • Antenna készlet, amit a traktor tetejére kell felszerelni.
  • Giroszkópos szenzor, amit a mellső hídra kell csavarozni
  • Monitor, amit a fülkében a monitortartóra kell rögzíteni
  • Giroszkópos vezérlő egység, amit a fülke belsejében egy vízszintes részhez kell felcsavarozni
  • Elektromosan mozgatott kormánykerék, amit  az eredeti kormánykerék helyére, a traktor kormányrúdjára kell felszerelni

FJdynamics_antenna_T234

A készlet RTK nélkül nem működik 

Az antenna készlethez tartozik egy univerzális tartókonzol, amit bármely traktorhoz hozzá lehet illeszteni. Ezen van kettő GNSS antenna, amiből az egyik az erőgép jelenlegi helyzetét figyeli, a másik pedig a haladási irányát. Ezen felül jár még hozzá kettő másik antenna, attól függően, hogy milyen RTK rendszerre szeretnénk felcsatlakozni. Az egyik a 4G-s mobilinternet antenna, a másik a fix bázisállomások esetén használatos rádió antenna.

Ha ezeket mind felszereltük a traktorra, elvezettük a kábeleket, a megfelelő csatlakozókat összekapcsoltuk, a rendszer használatra kész.

FJDYNAMICS_giroszkopos_mellsU_hid_szenzor

FJ Dynamics giroszkópos mellső híd szenzor 

Jelenleg az AB egyenesen történő kormányzás nagyon pontosan működik, azonban az ívelt nyomvonalon történő nyomvonal használat funkció fejlesztés alatt van, illetve az ISOBUS-os munkagépek vezérlését sem tudja jelenleg  elvégezni a rendszer. Ezeket a funkciókat nagy erőkkel fejleszti a gyártó, a későbbiekben lehetőség lesz a táblahatárok felvitelére, vagy akár a szakaszvezérlést és a dózisalapú kijuttatást is tudni fogja a rendszer. Az automatikusan felajánlott frissítéseket majd ingyenesen tölthetik le a gazdák.

Ha további kérdésed lenne, vagy kipróbálnád működés közben a rendszert, érdeklődj a Valkon Kft. területileg illetékes értékesítő kollégáinál!

Forrás: AgroInform - Automata kormányzással turbóznád fel a traktorod? Mutatunk egy olcsó, gyors megoldást!